Kétpó község az Alföld középső, Jász- Nagykun- Szolnok megye délkeleti részén, pontosabban Mezőtúr és Törökszentmiklós városok között a 46. számú főút mentén helyezkedik el. A szemet gyönyörködtető rónaságon csak az imitt-amott fellelhető kunhalmok és kiszáradt régi folyómedrek jelentenek változatosságot.
Ezen képződmények rendeltetésüket és keletkezésüket tekintve igen eltérőnek mondhatók. A kunhalmok általában vízmentes, de víz melletti területeken jöttek létre, temetkezési helyként- sírdombként, őr- vagy határhalomként használták. Ma ezen képződmények természetvédelmi oltalom alatt állnak egytől egyig.
A település területe már a történelem előtti kortól napjainkig folyamatosan lakott hely. “Kétpó látszólag távol van minden nagyobb folyóvíztől, de aki a korabeli folyóvizek ártereit ismeri, pontosan tudja, ez a terület még “belefér” a Tisza- mentébe”1
„A vadvizekkel védett, az év nagy részében megközelíthetetlen helyek biztos menedéket nyújtottak minden időben az idehúzódó embernek. A (…) gazdag állat- és növényvilág kedvezett az ősi gyűjtögető életmódnak. Természetes tehát az, hogy már a neolitkor embere megtalálta itt azt, ami a számára a megfelelő környezetet és a megélhetést biztosította.” 2
Régészeti tárgyi emlékeket sajnos csak a népvándorlás korából tártak fel. Az előkerült leletek között megtalálható több szarmata edénytöredék és honfoglaló eleink által használt lószerszám veret. A honfoglaló magyarság 895 körül szállta meg ezt a vidéket, régészeti adatok szerint eleink avarokat, szlávokat és kisebb népcsoportokat találtak itt. Anonymus szerint Ond vezér törzsei szállták meg a vidéket. A Kétpó területén feltárt “Kétpói csésze” leletegyüttes kiemelkedő, hiszen egy rangos törzsfő temetkezési helyére bukkantak, aki még vélhetően a keleti sztyeppén látta meg a napvilágot, részt vett a honfoglalás harcaiban, makd uralta ezt a területet a Tiszántúl többi részével egyetemben.
A település kialakulásának megfejtésével kapcsolatban a aszóelemzés tudományát használták, miszerint egy kettős összetételű névről beszélünk. Első tagja két azonos puszta egyesítésére, a Pó pedig a Pál személynévre utal, aki valószínűleg az említett két puszta birtokosa lehetett.
Az időben kissé előrehaladva a tatárjárást (1241-1242) sajnos ezen a vidék lakosai igen megszenvedték, a terület jószerével teljesen elnéptelenedett. Ennek orvoslására IV. Béla király kunokat telepített a lakatlan vidékekre. Egy 1279-es keresztségi oklevél engedélyezni a kunoknak a letelepedést azokra a területekre, amelyek a tatárjárás óta lakatlanul állnak.
Pesty Frigyes szerint a XIII. században a kunok játszottak szerepet “Nagypó” község kialakulásában és újbóli benépesítésében. ” A kunoknak adott e területen későbben következő helységek és plébániák alakultak: (…), Csorba és Nagy- Pó.” 3 Egy 1392-ben született oklevél rendelkezik János nagypói kunkapitányról és annak szállásáról. Itt érvényesül kapitányi felsőbb joghatósága és úrbéreseinek letelepítésére is engedélyt ad.
A XV. század elején Luxemburgi Zsizgmond a török elleni védekezés céljából igényt tartott Nándorfehérvárra, ennek köszönhetően gyakorlatilag “elcserélték” a környező terültekre, így Nagypóra is. Így történt, hogy délszláv családok települtek be, hogy két önálló település fejlődött ki: a korábbi Nagypó és az új Kispó néven önálló jobbágyfaluvá váltak.
A tatárjárás következtében földművelés szerepe folyamatosan növekedett, míg végül a XVI. század elejére a gazdálkodás domináns ágazattá vált. A török a mohácsi ütközetet, főleg Buda elfoglalását követően megkezdte saját közigazgatási rendszerének kiépítését, ezzel példátlan átalakuláson mentek keresztül a települések. Megváltozott struktúrájuk és településszerkezetük. Kétpó a “törökszentmiklósi vár fenntartásához adózó községekhez tartozott”4. Fontos megjegyezni, hogy a török betörése után is állt mindkét falu tamploma.
A 15 éves háború (1591-1606) szinte teljesen elpusztította a települések lakosságát, a “folyamatos” háborúskodás miatt sajnos Kis- és Nagypót ezen időszakban pusztaként jelölik. Az ismételt betelepítések és megülések csak a bécsi békét követően indultak meg (1606), majd a török korszak lezárultával (karlócai béke ,1699) fejeződtek be. Heves és Külső- Szolnok Vármegye adó- összeírásaiból kiderül, hogy 1703 tavaszán Kispón 4, Nagypón 4 véglegesen megült jobbágyot írtak össze.
A konszolidációs időszaknak vetett véget a Rákóczi- szabadságharc, illetve az azt követő harci cselekmények: 1703-1705 között i rác pusztítás, majd 1705-1706-os tiszántúli hamozdulatok (pl.: Rabutin- féle hadjárat). A megye összes települése megszűnt létezni, ebben az időszekben maximum csak lakott pusztákról lehet beszélni.
1711-től kezdődött ismét egy nyugodtabb időszak, de a korábbi falvas formában 1787-ig nem sikerült újjá telepíteni Kis- és Nagypót.
Kétpó területén nem akadályozta a szabad földgazdálkodást a földhiány, az itt megülők úgynevezett taxás jobbágyokká váltak. Szabad költözködési joguk volt, tehát, ha terheiket lerótták az államnak, egyháznak, földesúrnak a gazdasági év végén a földhasználatért pénzt fizettek, nem természetbeni ellenszolgáltatást. Gyakorlatilag a mai tanyarendszert kialakító folyamat kezdeti lépéseiről beszélünk.
Az 1728. évi összeírás alapján a két puszta határát semmiféle határjel nem különíti el (Kis- és Nagypó), együttesen használták.
Földjei igen jó termőnek számítottak, mert az átlagos háromszoros helyett minden elvetett egy köbölnyi mag után ötszörös termést eredményeztek. Kedvező időjárás esetén a rétek 150 szekér szénát adtak. A legelőn akár 400 darab állatot is trathattak, de folyóvíz híjján itatásukhoz kutat kellett ásni. A várostól nagy távolságra eső földekről a rendszeres ki és bejárás jóformán lehetetlen volt, így kezdetben a gazdák földjeiken nyári szállást, majd állandó használatra tanyákat építettek, hogy földjeiket, állataikat kénylemesen tudják gondozni.
Az 1786-1787-es, II. József által elrendelt népszámlálás adatai szerint Pón 12 reformátust írtak össze. A térség lakóinak sorsa a XIX. század első felében nem volt túlságosan kedvező. A pénzügyi problémák mellett sokszor természeti katasztrófák, járványok is pusztítottak (1814-1815 árvíz, marhavész, 1830 kolera). A kommün idején Mezőtúr és környéke, így Kétpó (mai Pusztapó) is hadszíntér volt. Itt a dualizmus kori fellendülés és az iparosodás fellenülése hozott változást.
1857-ben kezdték meg a vasút kiépítését ezen a területen és mind a mai napig benne van a Békéscsaba- Ártánd vasútvonalban, továbbá egy gazdasági vasút is kiépült Kétpónál, hiszen a gabonatermesztés miatt szükségessé vált a terményszállítás. A vasútépítéshez kapcsolódva megkezdődött a vízszabályozás is, mely nagy reményekkel kecsegtetett Mezőtúr és környékének lakói számára. A pói puszta, vagy ahogyan a történerlem során névvariánsai előfordultak Nagypó, Kispó, Pusztapó soha nem szerepelt önálló gazdasági egységként, ezért a pói puszta lakóinak története összefonódott mind gazdasági, mind kultutális értelemben Mezőtúrral, vagy Törökszentmiklóssal.
A millenium évtizede a megye agrártörténetének döntőfordulója volt. A megye mezőgazdasági fejlődése példátlan ütemben haladt előre, a jó termőföld nem csak a gabonafélékkel való kereskedésre adott lehetőséget, hanem a kimagasló minőségű állattartás is ráépülhetett. A XIX. száradban a pói uradalmakban igen magas színvonalú volt az állattenyésztés, híres volt gróf Almásy Imre szimentáli- magyar és borzderes fajta szarvasmarha tenyészete.
A világháború kitörése egy időre megakasztotta a fejlődőben lévő tanyakörzetet, amely mint mezőgazdasági terület gabonafélékkel járult hozzá az élelmezéshez. A világháború nyomai sem múltak el nyomtalanul, hiszen sokan katonáskodtak ebben az időben. A pói puszta annyiban volt stratégiailag jelentős terület, hogy a tiszai védvonalak előszobája volt. Azonban a harcok egészen 1944-ig nem érintették a falut. “1944. október 6-án 4 óra 30 perckor rövid tüzérségi előkészítés után mintegy 800 kilométeres harcvonalon megindult a szovjet offenzíva. A védelemben lévő német és magyar erők a támadást csak néhány órán át voltak képesek feltartóztatni. Az 53. hadseregnek alárendelt 18. szovjet harckocsi hadtest még a támadás első napján, a késő délutáni órákban elfoglalták Orosházát.
A hadsereg a másik, Alehim vezérőrnagy vezetése alatt álló 27. gépesített hadteste ugyonekkor mintegy negyven kilóméteres szélességbe áttörve a 20. magyar gyaloghadosztály védelmét, Szelevény és Kétpó között elérte Jász- Nagykun- Szolnok Megye határát.
1952-ben Kétpó megkapta a Belügyminisztériumtól a községgé szerveződés lehetőségét. Ezt követően óriási átalakuláson ment keresztüla falu.
Megszerveződött a helyi közigazgatás és megépültek a legfontosabb intézmények. A falu vezetése az elmúlt évtizedekben és napjainkban is folyamatosan fejleszti a települést. Új utak és járdák, korszerű játszóterek épültek. Megóvták a helyben működő nyolc osztályos általános iskolát, ahol egészségmegőrzéséi céllal az iskola udvarán lévő salakpályát felújították, illetve az épület összes nyílászáróját lecserélték, beszigetelték, a fűtését korszerűsítették, illetve napelemeket szereltek fel. Az óvoda épülete több mint 50 éve épült (1961). Pályázati úton sikerült 2004-ben forrást teremteni az épület modernizálására, így teljes belső és külső tatarozás történt. 2013 nyarán megújult és korszerűsödött a fűtési rendszer, kicserélték a radiátorokat, új festést kaptak az udvari játékok és a kerítés is. Ma óvodánk épülete és berendezése a kor elvárásainak, igényeinek megfelelő.
2016. decemberében a hagyományos jótékonysági bálunkon befolyt bevételből plusz önkormányzati támogatással beszerzésre került a DIOO ’Digitális Okos Játék Óvodásoknak’. Amellett, hogy szórakoztató feladatok kihívása elé állítja a kis felhasználókat egy mai gyermekek számára vonzó, virtuális mesevilágban, egyben kontrollálható játékkörnyezetet és irányítható játékfeltételeket teremt.
Kétpó központjában az évek során kialakításra került az Almásy téren egy szoborpark, mely remek pihenési lehetőséget biztosít. Megtalálható a Magyarországon egyedülálló Nándorfehérvári emlékmű, “Árpád kapu”, Betyár-kút, Trianoni, illetve 2002-es belvízi emlékmű. 2015-ben került átadásra a település központjában található Történelmi Magyarország emlékpark, mely terméskőből kialakított sétány, a Dunát és a Tiszát pedig kavicsösvény szimbolizálja. A hozzá csatlkozó Hét vezér sétányon történelmünk talán legnagyobb hősei, a honfoglaló vezérek, illetve Árpád fejedelem és Attila király ember nagyságú szobra kapott helyet.
A településen évente két nagyobb rendezvényt is szerveznek, ez első a június idusán megrendezésre kerülő Alföldi Betyárétel Főző Fesztivál, mely népszerűségét annak köszönheti, hogy teljes mértékben családbarát,illetve a magyar könnyűzene kivállóságait látja vendégül évről évre. Az ide látogató gyermekek minden játékot térítésmentesen használhatnak (ugráló vár, népi játszóház, kézműves foglalkozások, településnéző kisvasút stb.), az idősebb korosztály pedig fakanalat ragadhatnak és rangos főzőversenyen vehetnek részt. Remek lehetőség azok számára is, akik csak szórakozni szerenének, hiszen egy remek hétvégét tölthetnek el kedvenc előadóik körében és a vásári forgatagban. A fesztivál minden évben beigazolja, hogy egy remek hétvégét szép környezeben el lehet tölteni különösebb anyago megterhelés nélkül. A másik nagyobb rendezvény az Alföldi Lekvárfőző Fesztivál szeptemberben kerül megrendezésre, mely inkább a folklór és a hagyományőrzés jegyében, a kapcsolatok ápolásában jeleskedik. Itt készítik el a Kárpátmedence lekvárját évről évre, melyhez a Kárpátmedence minden részéről érkezik szilva.